A Hivatalos Citrompótló Blog

Ez a történet, ami barátaimmal történt, nem egyedülálló a maga nemében. Megtörténik nap mint nap fővárosunkban, bárkivel, aki az utcán, az aluljáróban, vagy a Duna parton sétál.

Történt ugyanis, hogy három csoporttársam, akikből kettő kolesztársam is egyébként, bulizni indultak az éjszakába hétköznap. Ebben nincs is semmi különös, egyetemisták, fiatalok, meg egyébként is vizsgaidőszak van, le kell vezetni a feszültséget valahogy. A Zöld Pardon nevű népszerű szórakozóhelyre el is jutottak, nem történt semmi attrocitás, kicsit ittak a srácok, de hát ebben még nincs semmi ugyebár. Ekkor úgy döntöttek, hogy továbbmennek a pesti éjszakában, és megcélozták a Morrisons 2 nevű fiatalok körében népszerű szórakozóhelyet. Ide már csak ketten indultak, mert G. hazament közben, a Boráros téren lakik, útba esett neki, a többiek pedig éjszakai busszal utaztak a Jászai Mari tér felé. Ahogy döcögtek az Ikaruson, egyszer csak felszállt két prostituált, és két strici, mintegy megszokott felállásként. (Nem akarom hangsúlyozni, hogy cigányok voltak, de hát azok voltak). Mit ad Isten, pont melléjük ült le a két örömlány, és nem is feltűnésmentesen fogdosni kezdék őket, erősen orientálódva a zsebek felé. A srácok ezt nem is tűrték sokáig, leszálltak a buszról, majd cselesen a hátsó ajtón vissza. T. nyugodtan konstatálta, hogy megvan mindene, B. azonban rádöbbent, hogy a pénztárcája hiányzik. Innentől kezdve a történet kicsit homályos, a lényeg az, hogy rövid éjszakai utazgatás után ismét rátaláltak a tolvaj bandára, ám ők egy megállóval tovább mentek. A srácok a Blahán kihívták a rendőröket, és amíg vártak rájuk, B. mérgében kirúgott egy üvegtéglát a korlátból. Azért is volt különösen bosszantó a dolog, mert a pénztárcáját még az édesanyjától kapta, aki már nem él. Nem beszélve az iratokról, amik pótlása költséges és időigényes. Minden hasznuk 500 Ft lehetett a kurváknak. Szóval, az az üvegtégla nagy hanggal széttört a betonon, és lám, rögtön 3 rendőr szaladt fel az aluljáróból. B.-t bilincsbe verve vitték el a rendőrörsre, a kiérkező rendőröket pedig már egyáltalán nem is érdekelte a rablás. B.-t másnap délben engedték el, valószínűleg majd jól megbírságolják, a tolvajok pedig ismét megússzák, már ki tudja hanyadszor, pedig ha a rendőrök akkor követik a srácok útmutatását, valószínűleg még megtalálják a négy illetékest. Ez van, ez a mai Budapest, a mai Magyarország.

A történethez még az is hozzátartozik, hogy miközben T. ballagott haza hajnaltájt, a cigányok (azok voltak, na) a rendőrörs előtt bandáztak, és ott kezdték el minden ok nélkül követni. Á, biztos csak sétálni mentek.

Kérek mindenkit, hogy szakítson az idejéből 10 percet erre a videóra, mert nagyon jól bemutatja, hogy mi is folyik manapság a világban. Hadd beszéljen magáért:

Szombat éjjel fáradtan dőltem be az ágyamba, és nem is kellett sok, hogy mély álomba merüljek. Az éjszaka során érdekes álmom volt:

Egy vasút mellett kerékpároztam, a városból utaztam valamerre. Hosszú, kietlen tájakat hagytam magam mögött, amikor megpillantottam egy magányos lányt egy hatalmas tölgyfa alatt. Amikor közelebb hajtottam, akkor vettem észre gyönyörű szép mélykék szemét, sötétbarna haját, hosszúkás, de szép arcát. A kedves teremtés sírdogált, el volt keseredve. Amikor odaléptem hozzá, elmondta, hogy mi bántja a szívét.Egy rózsára vágyott. Soha azelőtt még nem kapott virágot, és a pusztában a rózsa sajnos nem terem. Ne aggódj, szép leány, válaszoltam. Megszerzem neked a rózsát, mielőtt lemegy a nap. És felpattantam a kerékpáromra, majd visszatekertem a városba, a vasút mellett, a kietlen tájakon át. A városban egy fél óra keresgélés után ráakadtam egy templomkertre, ahol gyönyörű rózsabokor virágzott. Hamar átmásztam a kovácsolt vas kerítésen, és szakajtottam egy szál vörös rózsát. Amint ezzel megvoltam, tekertem is vissza a a sínek mellett, a nagy tölgyfa mellé. A lányt ott találtam, még mindig potyogtak a könnyei. Mikor észrevett a rózsával, a nyakamba ugrott. Hosszan és lágyan csókolt, ajkai olyanok voltak, mint a rózsa szirmai, amit a templom kertjéből szedtem. Átöleltem, és megígértem neki, hogy soha többé nem hagyom el... Ekkor felébredtem

Azóta is keresem ezt a lányt. Tisztán emlékszem az arcára. Keresem az utcákon, az egyetetmen, a faluban, de sehol sem találom.

Kibújt a szög a zsákból...a blog szerkesztői igazából végig politikia célokra akarták felhasználni milliós nézettségű oldalukat. A viccesnek szánt, igencsak erőltett bejegyzések mind álcaként funkcionáltak. Az első dolog, amit tisztázni szeretnék, hazánkban előszeretettel használt mondat értelmetlensége. Bocs, de én nem szeretnék politikáról beszélni; ugye hallottuk már számtalanszor, volt úgy, hogy mi is szánkra vettük. 2009, Magyarország, nem vagyok elfogult, mikor azt mondom, ez már rég nem a politikáról szól, itt már az ország életben maradása a cél ( persze aki a Rózsadombról olvassa netán ezeket a sorokat, csak nevet egy jót, neki viszont csak annyit üzennék, hogy benyalhat a meleg szarig ...). Hatalmas előny van a mi oldalunkon, mégpedig az igazság, és ez bármennyire nagyzolásnak is hangzik, nem az. A narancssárga, valamint szegfűs birkák beprogramozva elmennek négy évente választani jó pártkatonaként, de itt kifújt, ennyire kellettetek, nem többre. Semmi nem áll a szavazatuk mögött, rajtunk viszont a legfontosabb értékek lesznek majd úrrá, mikor behúzzuk az x-et, az igazságérzet, a hit, az erkölcs, a becsület, a hazaszeretet, a bátorság és a soha meg nem alkuvás. Arra kérem hazaszerető, mégis narancssárga barátaimat, ismerőseimet, hogy ne mindenféle matematikai számolgatást, meg a médiából folyó fost tartsák szem előtt, mikor szavaznak. Azt kívánom, mikor otthon a tükörbe néznek, azt nyugodtan tehessék és azt mondhassák, igen oda álltam, ahol engem képviselnek, azokhoz, akikkel egyetértek, akik azt szeretnék, amit én. Legalább magatokat ne csapjátok be... a szavazófülkében, ahol csak ti vagytok és a lelkiismeretetek. Hiszem, hogy ez a legfontosabb. Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk. Annyian csináták már rosszul, jöjjön a Jobbik.

Gábor mutatta ezt a videót, ami rögtön a kedvenceim közé került. Egy tipikis példa, hogy hogyan lehet egy agyonjátszott übergagyi popszámból remek nótát faragni. Ukrán fiatalok, egy éjszakai televíziós műsorban, tele energiával, lelkesedéssel, vidámsággal. Az ember első reakciója, hogy megnézi újra, majd újra, és észre sem veszi, hogy a lába az ütemre jár. Talán az egész életet valahogy így kéne játszani, ahogy ezek a srácok csinálják. Nem lehet megunni, mindig jókedvre derít, tömören összefoglalva: fasza.

Nincs is jobb, mint egy doboz sört felnyitni, hallgatni azt a csodás kattanó-szisszenő hangot, egyedül meredni bambán a képernyőre egy sötét szobában, és görnyedt háttal, pirosló szemekkel az interneten lógni. Iwiw, msn, myvip, e-mailek, fórumok, hírportálok. Csak hogy a legkedveltebb elfoglaltságokat említsem. Az ember fiatalon, vágyaktól fűtve, egy szombat estét lerendez ezekkel az ál-boldogságot adó miafenékkel. Mások buliznak, kint isznak a kocsmában, vagy csak együtt kártyáznak valahol, kedves általánosított barátunk pedig csak ül, ás várja, hogy érjen már véget a hétvége, mert ennél még a suli meg a meló is jobb, amikor legalább nem érzi, hogy elbassza a szép éveit. Már pedig elbassza, mert minden hétvége ártalmatlan marad, és csak telik, múlik az idő.

1. Miért van az, hogy a pizzafutár hamarabb megérkezik bárhova, mint a mentő?

2. Miért van rokkantparkoló a koripálya előtt?

3. Miért rendelnek az emberek dupla sajtburgert nagy krumplival, és hozzá light kólát?

4. Miért nem tudják a nők csukott szájjal kifesteni a szempillájukat?

5. Miért olyan hosszú a rövidítés szó?

6. Miért kell a Windows kikapcsolásához a START gombot használni?

7. Miért nincs macskaeledel egér ízben?

8. Miért van kutyaeledel javított ízzel, és ki mondja meg, hogy mikor jó?

9. Eutanáziánál miért használnak steril injekcióstűt?

10. Miért nyomogatja az ember egyre erősebben a távirányító gombját, ha kezd kimerülni az elem?

11. Miért van sisak a kamikaze pilótákon?

12. Miért nem csapta le Noé azt a két hülye szúnyogot?

13. Miért van zár az éjjel-nappal nyitvatartó épületeken?

14. Miért olvasod ezt a blogot, ha ilyen szar dolgokat írnak rá?

Pepe rágyújtott egy cigarettára. Végre, gondolta magában, már hiányzott neki egy kis lazítás. Sokat vezetett, fáradt volt, és egy kicsit másnapos is persze. Gyengéden rátámaszkodott a motorháztetőre, és kifújta a füstöt. Laca ekkor lépett ki a vegyeskereskedésből kezében egy üveg sörrel. Pepe kicsit neheztelt rá, amiért kétszer is lemondott egymás után a sofőr szerepéről különböző indokokkal. De haragudni sose tudott rá igazán. Elővette a kis zsebnoteszét, ami már elég rongyosra morzsolódott az út során. Elkezdte lejegyezni a mai nap eseményeit is, ahogyan az egész utazás során tette. Próbált visszaemlékezni a tegnap este homályos történéseire. Buli a parton, Laca hány egy fa mellett, Zsolti szeretkezik egy lánnyal a sátorban, egy nehezen felidézhető házibuli, meztelenkedés valahol, menekülés a rendőrök elől... Enyhe mosollyal nyugtázta, hogy tegnap is szép napot zártak.

Laca leült a kocsma tornácára, Zsolti a fagyis lányt fűzte az út melletti bódéban. Tálosi lement a partra fürödni. Ezt sose tudta megunni. Pepe kicsit örült is neki, hogy egyedül lehet, és gondolkozhat egy kicsit nyugodtan. Elkezdte számolni a pénzét, gyors számvetést tartott, rápillantott a bankkártyájára. Sok pénzt költöttek, de nem aggódott az út folytatását illetően. Nemrég tértek csak át a déli partra. Azt mondják, itt jobbak a kempingek. Ki tudja... Ahogy kezdett tisztulni az agya, jöttek elő sorra az emlékek: az első sátorverés, a holland lányok, az osztrák fazontól vásárolt marihuána, a meztelen rohanás a búzatáblák között, az első pincelátogatás,Tálosi hajnalig tartó keresése a városban...

Ekkor pillantotta meg a disznókat, akik kivándoroltak az úttestre. Mókásnak találta, nevetett is rajta egy kicsit. Lehettek vagy 8-an. Ment is értük egy bajszos gazda, majd Laca és a kocsmáros is. Azok pedig visítva szaladtak szerte, a helyzet kezdett egyre viccesebb lenni, legalábbis Pepe számára. Nemsokára a fagyis lány is besegített, ebből fakadóan pedig Zsolti is. Mire sikerült visszaterelni a jószágokat, Tálasi visszatért a partról, oldalán 2 lánnyal. -Beférnek még, ugye?-kérdezte. Senki sem kérdőjelezte meg, hogy be.

Igen, vannak olyan dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani, nem lehet elégszer megörökíteni, feldolgozni, művészeti alkotásba formálni. Vannak örök témák, amik mindig aktuálisak, és amiket felesleges magyarázni bárkinek is.

Nem, most kivételesen nem magamra gondolok 3. személyben. Mindannyiunk kedvenc közéleti szereplőjéhez, Gyurcsány Ferenchez szól a bejegyzés címe. Igen, mint hallottuk, Fletó átadja a helyét, amit ide s tova 5 éve őrizgetett. Sokan örülünk is ennek, mert Ferit annyira nem szerettük, talán nem szerette senki igazán ebben az országban, de mégis hiányozni fog.

Hiányozni fog, mert 5 évi közszereplésével már-már családtagunkká vált, derűs pillanatokat szerezve mindannyiunknak(az persze más kérdés, hogy milyen áron mulattunk mindezen). Elég volt csak bekapcsolni a tv-t, és ha a parlamentből közvetítettek, már tudtam, hogy valami igen mókás dolog fog kikerekedni az egészből.

Ki ne emlékezne a miniszterelnök zseniális táncára, amit ki tudja milyen okból kifolyólag még az internetre is feltett, ki ne emlékezne az őszödi beszéd válogatott káromkodásaira, ki tudja elfelejteni a megannyi televíziós interjút, ami ilyenné tette a mi Ferinket, amilyen. Mert nagyon sokoldalú Ő ám! Fletó fiatalkorában szentül meg volt róla győződve, hogy pap lesz, még bérmálozott is egy darabig(egyébként nem istenhívő ember, ezt is ő mondta), remekül énekel, az I've got too much love című dalt egy fórumon még a szavazóknak is előadta, és persze blogot is vezet, hogy mindennapi élete ne legyen titok számunkra. Mi is boldogan vesszük tudomásul, hogyan halad a három kis lurkó az élet nehéz útjain, és kedves Klára asszony milyen finom bablevest főzött a hétvégén. Feri beszédei mindig tartogattak meglepetéseket, vidám dolgokat, bár az utóbbi évekre idegrendszere szegénynek megkopott. Meg kellett küzdeni a fasisztákkal, ami keményen megviselte kedves miniszerelnökünket. De a szíve még így is hatalmas, mert ha valaki meghal egy vonatbalesetben, ő már alig bírja visszatartani a könnyeit a kamera előtt. Micsoda sokoldalú embert vesztettünk el! Aki még azt is emelt fővel viselte, hogy végső távozásakor valaki galád módon leköpte.

Gyurcsány Ferenc megítélése nem lehet kétoldalú. Habár sok derűs pillanatot okozott mindannyiunknak, ne essünk abba a hibába, mint ő. Ne csak előre, hátra is tekingessünk, és nézzük meg jól, hogy mit hagyott maga után a mi Ferink.

Avagy mire nem jó egy hűtőszekrény ajtaja...

 „Ha flörtölnek a telepről a picsák biztos prédára várnak
Csipás ezek mind kivert kutyák csak
Nem vágod le mert két lábra állnak”

0 óra 48 perc van. Most értem haza a Pressóból. És láss csodát, nem vagyok részeg. Pedig alkoholista vagyok, elismerem, mint az egyetemisták 80%-a, és a szombatjaim nagy része ivásból áll.

Csütörtökön nagyon gallyra vágtam magam, koleszos buli volt. Szokásos furcsa érzés: egy tök idegen koli szobájában ébredni reggel. Ahogy utaztam visszafelé a reggel hetes busszal Törökbálintra, épp azon gondolkoztam, hogy mennyire egy elbaszott este lett ez is, megint az alkohol tett tönkre mindent. Ahogy kapaszkodtam a fém rúdba tök másnaposan, megpróbáltam kapaszkodni az emlékeimbe, hogy én valaha józanul is tudtam jól érezni magam. Pár órával később hazafelé menet, a szép napsütéses időben ráébredtem, hogy mennyivel szebb a józan élet. Visszaemlékeztem a csövesekre, akik a -3 fokban itták a kannásbort a sarkon. Szerencsétlenek, ők már régen elrontottak valamit.

Most, ahogy hazajöttem, rájöttem arra, hogy egy jó buli záloga az nem az alkohol. Ittam pár sört, és mégse éreztem kéztetést, hogy berúgjak. Ahogy elbúcsúztam a srácoktól, ráébredtem, hogy ez így teljesen rendben van. Jó társaság, jó hangulat, örülök, hogy ott lehetek, hogy ebben a faluban, ezekkel az emberekkel élhetem le a hétvégéimet. Teljes a kontraszt a csütörtök és a szombat között. Tudom, sokan csak alkohol hatására vagyunk képesek szép lányokkal ismerkedni, vagy táncolni, feloldódni idegen társaságban. Ha belegondolok, életem eddigi legszebb nőjét is józanul ismertem meg, a legutóbbi szép lánnyal való kapcsolatomat meg pont az alkohol tette tönkre.

Szóval szó se róla, lehet hogy elkapott a filozófiai öt perc, de át kell gondolnom a kapcsolatomat az alkohollal.

Mondta egyszer egy bölcs. A világon minden változik, folyamatosan, és ez ellen nem tehetünk jóformán semmit. Minden változik, kivéve Tom Chaplint, a Keane zenekar énekesét: https://www.youtube.com/watch?v=mx98ZPcP_MM&feature=related
 

Persze kivételek mindig akadnak. Szóval, ez a blog is változik, át is került erre a címre. Ennek pontos, bonyolult, ámde abszolút titkos okai vannak, de megérte, higgyétek el. Aki nem hiszi, járjon utána.

A héten megpillantottam egy feliratot az 1. emeleten a faliújságon, hogy a koleszban csótányírtás lesz. Mi a fene, gondoltam. Ilyen intézményekben bizonyos időközönként ugyanis kötelesek csótány- vagy egérírtást elrendelni. És mint tudjuk, csótányok mindenhol vannak, csak nem látjuk őket.

Gáborral ketten voltunk a szobában, délután 2 lehetett, ő olvasott, én meg talán a cuccaimat pakolgattam a polcomon. A szemben lévő szobában ott volt Csaba, és azt csinálta éppen, amit általában a nap 24 órájában szokott: aludt. Csaba nem sűrűn járt egyetemre, és a koliban is nagyrészt evett, aludt, esetleg gépezett. Ha a nap bármely pontján beléptünk a szobába, Csabi a szokásos hernyó pózban feküdt, és mindig csak az egyik szemét tudta kinyitni. Tehát éppen a pakolásnál tartottam, amikor belépett a szobába egy életunt, permetezőkészülékkel felszerelt fazon, és nem mondott semmit, csak hogy el kéne húzni az ágyakat, meg mindent fel kéne szedni a földről. Így is tettünk, bár a fószert nem zavarta, hogy a laptopra, a könyvekre, vagy más holminkra fröcsköli a csótányírtó szert, igazából úgy tűnt, mintha semmi sem érdekelné az életben. Miután mindent jól összepermetezett, átment a szemben lévő szobába.

Ekkor egy hatalmas kiáltást hallottunk Gáborral. Rögtön odarohantunk, és azt láttuk, hogy a rovarírtó férfi Csabit permetezi veszetten, és így kiált: -Ekkorát még soha életemben nem láttam!!!- Csaba ekkor kinyitotta egyik szemét, erre a férfi mégegyet kiáltott: -Józsikám, gyere be azonnal!!!- Józsi be is jött hamar, ő is majdnem szívrohamot kapott a látványtól, majd az ő hátán lévő permetezőkészüléket kezébe vette, és tartalmát szegény Csabára locsolta. Ekkor Csabink megpróbált felkelni, erre Józsi úgy megrémült, hogy rögtön a mikrohullámú sütő után nyúlt -Ez támadni akar ba***eg-, és teljes erőből Csabának vágta. A barátunk ájultan terült a földre, ekkor a nem Józsi nevű alak megragadta az asztalon hagyott kést, és markolatig Csaba szívébe szúrta. Mi csak értetlenül, döbbenten álltunk ott...

Csaba temetése rövid és egyszerű volt. Nem értettük, hogy történhetett. Mikor visszatértünk a koleszba, a szoba közepén megláttam egy csótányt. Ünneplős cipőmmel odaléptem, és agyon tapostam.

12-13 éves koromtól 17 éves koromig versenyszerűen kézilabdáztam a Dabas serdülő, majd ifi csapatában, végül két térdműtét vetett véget pályafutásomnak. Apám annak idején szintén osztotta a zsugákat a dabasi kézicsapatnál, unokabátyám jelenleg is az első osztályban szereplő Tatabányában jobbátlövő, de kereste a kenyerét már Németországban is ezzel a sporttal. Nem egy ismerősömnek, haveromnak az élete a kézilabda és azt hiszem túlzás nélkül kijelenthetem, megvan rá az esély, hogy egyiket-másikat később valamelyik nemzetközi kupában vagy éppen Olimpián láthassam játszani, és majd mondhatom a gyerekemnek, látod te kis pöcs, azzal a fickóval együtt játszottam hajdanán...

A bevezetőt csupán azért tartottam fontosnak, hogy érzékeltessem, van némi kötődés a kézilabdához családon belül. Azon a vasárnapon délben keltem, naplopóhoz méltóan. Apám köszöntött a folyosón, Hallottad-e a hírt? Két Veszprém játékost életveszélyesen megsebesítettek, Marian Cozma-t pedig meggyilkolták vasárnap hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen, egy 20-30 fős társaság... Az első gondolatom és egyben mondatom is az volt, hogy biztosan cigányok voltak, mint később kiderült, pont ráhibáztam. 20-30 fős társaság, késekkel? Emberek, ha nem is mondjátok ki, mindenki tudja, kik tették! Nem mehetünk el szó nélkül, amellett, hogy Marian Cozma halála a pont volt azon a bizinyos i betűn egy régóta tartó társadalmi problémában. Ledőltek a falak, legalábbis szeretném hinni, hogy ledőltek a falak. Ha mégsem, akkor meg is érdemeljük, hogy ezek között a falak között rohadjunk meg. Attól függetlenül, hogy valaki éppen jobb- vagy baloldali, liberális vagy konzervatív, nem ismeri el, hogy létező fogalom a cigánybűnözés, szvsz. vak vagy nem ebben az országban él.

Furcsa, mi? Pont egy román srác halála "kellett" egy ilyen szintű nemzeti egyetértéshez, ez "kellett" ahhoz, hogy legalább pár napig, hétig  magyarok és románok együttérezzenek, egyet gondoljanak és ne egymást szidják, ahogy már-már megszoktuk. Ez "kellett" nekem ahhoz, hogy amikor meglátok egy román rendszámú autót, ne legyen bennem semmilyen ellenérzés, hiszen eszembe jut Marian Cozma... Marian Cozma, megannyi sportszerető srác példaképe, és bár személyesen nem ismertem, miért ne hinném el a hallottakat, vagyis, hogy csupa szív, mosoly és jóindulat volt a 26 éves férfi, aki nyáron akart egybekelni barátnőjével, de már nem fog, mert rosszkor volt, rossz helyen és a férgek megtalálták...Nem teszek különbséget élet és élett között, de a zsigereimben azt érzem, Cozma élete és halála több volt egy egyszerű történetnél.

Vasárnap megnéztem a Veszprém Bajnokok Ligája meccsét, amin ha már testben nem is de lélekben ott volt Cozma, ez még a tv-n keresztül is átjött. Szavakkal leírhatatlan, ahogy a győzelem után 6 ezer ember és a játékosok együtt sírtak és együtt skandálták Cozma nevét. Minden tiszteletem a veszprémi kézilabdásoké, több volt ez, mint egyszerű győzelem. A mérkőzés végén megjelent Cozma képe a kivetítőn és felsírt egy trombita a csarnokban, a játékosok egymásba karolva, a szurkolók pedig meredten állva könnyeztek és tette fel magában valahol mélyen mindenki a kérdést; Miért? Miért történhetett meg mindez és hogyan jutottunk idáig? Kedves Magyarország fel kéne ébredni...Isten tudja csak, mikor sírtam utoljára, de ki kellett mennem a szobából, nem akartam, hogy édesanyám lássa a könnyet a szememben és a fájdalmat az arcomon, apámra még vetettem egy pillantást, akinek szintén könnybe lábadt a szeme.Nem hinném, hogy mindez férfiatlan vagy szégyen lenne.Nyugodjon békében Marian Cozma! "Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod, legyen az álmod szép..."

https://www.youtube.com/watch?v=XDVX0aNk4Qs

https://www.youtube.com/watch?v=hVR8AOwlorw&feature=related

 Ezen belinkelt videók megtekintése pedig mindenki számára kötelező...

A lokálpatriotizmus valakinek szűkebb hazája, különösen szülőhelye iránti (elfogult) szeretete, ez áll tömören és szárazon a magyar Larousse enciklopédiában. A címből és a rögtönzött kis fogalommagyarázatból még Kiszel Tündének sem kellene különösebben megerőltetni az agytekervényeit, hogy rájöjjön, miről is lesz ma itt szó. Újhartyánról, ahogy a definícióban is szerepelt, elfogultan.

"Újhartyáni gyerek vagyok, Újhartyánon születtem, kiskoromtól nagykoromig benne fölnevelődtem..." harsan fel a nóta, a helyi kocsmákban, utcákon, bálokban, általában egy-két hordó korsó sör és egy-két üveg kupica pálinka után, alatt... előtt csak ritkán, előtte nem szeretnek annyira énekelni az emberek, hiszen akkor még tisztában vannak vele, hogy nem is tudnak énekelni. Ha nagyon szarrágó akarnék lenni, rögtön belekötnék a dal első sorába, hogy na de hiszen én nem is Újhartyánon születtem, hanem Pesten, valahol a 13. kerületben, de tudjuk, hogy a mondat többi része a lényeg, nem ez a két szó (a régiek még valóban itt születtek, ma meg maximum ráfogom arra, hogy csak így jön ki a rím).

Következzen néhány lényeges vagy éppen kevésbé lényeges statisztikai adat:

Terület: 22,43 km²
Népesség: 2742 fő (ez 2001-es adat,azóta valószínűleg néhány ember életét vesztette alkoholmérgezésben ill. kocsmai verekedésben)
Népsűrűség: 122,25 fő/km²
Kocsmák száma: 11

Lakosság és a kocsmák aránya 249:1, a terület és a kocsmáké pedig  2,04:1.

Aki kicsit jobban belemélyed az adatokba, nem hiszem, hogy fapofával tovább tudna olvasni, hacsak nem maga pinokkió az olvasó, vagy helyi lakos. Bárki más, akit eddig- rövid ámbár mozgalmas életem során- szembesítettem ezekkel az adatokkal, mindig megjegyezte, hogy "Az azért nem gyenge..." vagy hogy "Azt a kurva életbe!" vagy egyéb hasonlóan magasröptű gondolatot tett hozzá. Elemezhetném részletesebben sváb községünk sváb hagyományait, szokásait, a megye másodosztályban szárnyaló focicsapatunk meccseit, szurkolóit, az újhartyáni bálokat, szórakozóhelyeket, kocsmákat és az éjszakai életet, valamint rengeteg történetet mesélhetnék, amelyek jellemzően hartyániak, de úgy gondolom túl nagy fába vágnám a fejszém. Hiszen ha most mélyebben belemerülnék, ez a bejegyzés több oldalra sikerülne, ami legyen bármilyen izgalmas is, valjuk be, kevesen olvasnák el, azonkívül valószínűleg többé-kevésbé össze-visszaság jellemezné az írásomat. A főiskolai szakdolgozatomban viszont lehet újra előveszem majd a témát, úgyhogy aki nagyon kíváncsi, annak már csak röpke pár évet kell várni és bemásolom ide, de az is lehet, hogy nem.

Lehet a Real Madrid-Barcelona meccs a híres El Classico, mégsem örülök úgy Raul vagy Messi góljának, mint mikor Kaszás lövi a hálóba a zsugát.(főleg mivel Inter szurkoló vagyok, de ez más téma) A McDonald's az a McDonald's, mégsem kapok olyan jó sajtos hamburgert, mint a hartyáni kúton egy nehéz éjszaka után. A Dokk Cafe vagy más klub lehet Budapest egyik felkapott szórakozóhelye, mégsem Pistabá csapolja a sört. Ákos kiterülhet a főút közepén Andriska születésnapján, ez nem a pesti főút, itt még van időnk összeszedni mielőtt átmegy rajta egy autó. Persze utána is van időnk még összeszedni, csak az már Ákosnak kevésbé jó.

Jó érzés tudni, ha elegem van a képmutató, a globalizmus mocsarában fetrengő fővárosból, hazamehetek az igazi otthonomba, ahol kiskoromtól nagykoromig felnevelődtem...

Napfény városa, szokták mondani, sokat süt ott ugyanis a Nap, évente átlagosan a legtöbbet .Magyarországon persze. Többek között ezt a csodát akarták nekem megmutatni régi jó cimboráim, akikkel volt úgy, hogy egy gimnáziumba jártam, de már nem, mert ők Szegedre járnak egyetemre, én meg hát különböző okokból kifolyólag nem.

Hát, a napot nem igazán láttam, mert egy szerencsétlen buszlekésés miatt csak 10 után értem oda (mondjuk ha nem késem le, akkor se láttam volna). Megérkezésem után Laci és Máté jöttek elém, majd egy wimpi elfogyasztása után(én se hallottam még eddig, hogy létezik ilyen gyorsétel, de igen, létezik)céltudatosan elindultunk egy non-stop kiskereskedés felé, ahova sikeresen oda is értünk. Közben a rendőrök megbüntettek egy fiatalembert, mert egy parkban pisilt. 5000 Ft-ra. Azért ez elég kemény, nem? Megvette mindenki a magáét, én két sör és egy Péter Pál körte ízű szeszesital mellett tettem le a voksomat. Mátéék albérletében ezek sikeresen el lettek fogyasztva, majd miután Akinator, a webzseni kitalálta, hogy Kiszel Tündére, Maya Goldra valamint Győzikére gondoltunk, elindultunk a Jate nevű szórakozóhelyre, ahol éppen V.I.Z.I.T. volt (vizsgaidőszak záró iszonyatos tivornya). Ott találkoztunk a többi ismerős pajtással, aztán kezdtek elszabadulni a dolgok. Nem kell részletezni.

Jó kis buli volt, egész sok mindenre emlékszem, ami mostanában nagy szó. Bár amikor Máté albérletében felébredtem, egy pillanatra megijedtem, de aztán megnyugodtam, nem raboltak el, nem szállítottak el Szerbiába embercsempészek. Jó volt újra találkozni, kösz mindenkinek! 

/Hazafelé se láttam a napot, mert nem sütött. Ilyen az élet.../

Bizony, néha nincs miről írni. Illetve hát van, mert mindig van, de nem mindig olyan, amiről szívesen ír az ember. Máté is hamar visszatér remélhetőleg. Nos, hát ugyebár véget ért a vizsgaidőszak, talán újra lesznek "izgalmas" témák, amikről "szórakoztató" bejegyzéseket lehet írni.

Nos hát, a helyzet változatlan, a szobámban hideg van, mint mindig, a kolesz is ugyanaz, mint volt. Hideg van, úgyhogy elég nehezünkre esik kimozdulni othhonról (mindkettőből), az ember hajlamos 12 órákat aludni, és egész nap semmit tenni, néha alkohollal feledtetni a nem létező bánatát. Néha hajlamos letegezni a portást /te vagy a portás b**meg/, amire másnap nem emlékszik, különböző okokból kifolyólag, esetleg gitározás közben elalszik, de úgy összességében ugyanazt műveli, mint fél éven keresztül. Néha jól jönne egy kis váltás, de legalább ott van az esti póker, amiből már kb 7000 ft összejött a kannásborra, ami egy szép napot helyez kilátásba.

Sajnos Gyurcsány Ferenc blogját még mindig többen olvassák, mint a mienket, de mondjuk ő többet is tett az asztalra.  Azért próbálkozunk.

Képzeljük el, hogy már sok sok esztendő óta éldegélünk népünkkel a hazánkban, háborúk pusztítanak földünkön, aztán végül 1947-ben csak elismerik az országunkat. Eddig nem is olyan szörnyű, igaz? Nos, nézzünk utána a történelemkönyvben egy-két dátumnak:

"1948-ban kitör az arab-izraeli háború, palesztin exodus, 711 000 lakos kényszerül elhegyni lakóhelyét, a lakosság 80%-a."

"1967-ben Izrael a hatnapos háborúban megszállja a Gázai övezetet, a Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet"

Ezután képzeljük el, hogy a világ terroristának tart minket, mert küzdünk elveszett hazánkért, az ellenségünknek, aki beköltözöt házunkba, megölte fiainkat, erőszakkal elvette feleségünket, nos őket pedig támogatja, bíztatja, fegyveresen is, ha kell. Ők a kiválasztott nép, Isten népe, övék ez a föld évezredek óta. Valóban?

A zsidó nép a Kánaán földjére hivatkozva foglalta el Palesztinát, ők azt Istentől kapták. Igen ám, de ők vétkeztek az Uruk ellen, és kitaszítottak onnan. Elhagyták az Istent, megfeszítették a fiát, és most bűnbánat helyett nem hisznek benne. Övék ez a föld? Valóban?

Övék Amerika, Európa, meg még ki tudja hány kontinens, és ha szavat emelsz rájuk, mert rájössz az igazságtalanságra, akkor antiszemita, fasiszta, rasszista, náci vagy, szélsőjobboldali féreg! És el is pusztítanak, ellehetetlenítenek, kitörölnek a társadalomból. Valami nincs rendben a világban. Olyan hatalmi érdekek játékszerei vagyunk, amit el sem tudunk képzelni. És itt most nem zsidózni akarok, itt egy vezető csoportra gondolok, akik az egész világot uralni akarják, és fogják is, hogyha a palesztinok továbbra is terroristák maradnak.

Én csak azt kérem tőled, aki ezt olvasod, hogy gondolkozz el egy kicsit, hogy hol is az igazság, és mit látsz a tévében. Nem akarlak meggyőzni semmiről, csak azt szeretném, hogy gondold át, hogy mi is megy a világban manapság. 

Már a karácsony sem olyan, mint régen volt. Régen sok minden más volt, volt halászlé, volt hó (ennél azért kicsit több, mint most), volt istentisztelet, meg sok egyéb ünnepi kellék. Idén már a Bud Spencer és Terence Hill film is kimaradt az életemből, és ahelyett, hogy valami közösségi programban részt vennék, vagy forralt bort vedelnék, mikrotubulusokról meg endonukleáz aktivitású DNS polimerázokról tanulok. Némi öröm az ürömben, hogy lehet belőle abszintot csinálni, meg hogy megy a fűtés.

Ebben a szörnyen unalmas állapotban felnézek az MSN messengerre (milyen jó, hogy ebben a modern világban ez csak így megy), és látom, hogy mások is fenn vannak, még Szentestén is, ezek szerint nem csak én unom a karácsonyt. Nem vagyok csalódott, meg szomorú, én nem vártam semmi jót, egyszerűen csak unatkozom. Nem erről kell szólnia a karácsonynak, meg nem is arról, amiről régen szólt. Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, mondjuk ezen kéne elgondolkozni, lévén hogy (elvileg még) keresztény nemzet vagyunk, talán van üzenete számunkra. De nem, ez a csodás társadalom kitalálta, hogy ez a szeretet ünnepe, és arról szól, hogy mindenki szeresse egymást, a hóember mosolyog, a télapó boldog, az angyalkák játszanak. Egy büdös LÓFASZT!

Gondolkozzál már el azon kedves 21. századi polgártársam, hogy mi a szarnak örülsz, amikor ez az ország, meg az egész világ ott tart, ahol. Talán azon agyalj egy kicsit, h miért is született meg Jézus, és mit tenne, ha még itt lenne a Földön. A télapó miért nem alkoholista, a hóember miért nem bagózik, az angyalkák miért nem éheznek? Sose értettem... Régen a karácsony az ajándékról, meg a közös kártyázásról szólt nálam. Ma már csak arról szól, hogy unatkozom, és azon tűnödöm, hogy az embereket hogy el lehet butítani. Most pedig vissza a poliploidiához...