Szombat éjjel fáradtan dőltem be az ágyamba, és nem is kellett sok, hogy mély álomba merüljek. Az éjszaka során érdekes álmom volt:

Egy vasút mellett kerékpároztam, a városból utaztam valamerre. Hosszú, kietlen tájakat hagytam magam mögött, amikor megpillantottam egy magányos lányt egy hatalmas tölgyfa alatt. Amikor közelebb hajtottam, akkor vettem észre gyönyörű szép mélykék szemét, sötétbarna haját, hosszúkás, de szép arcát. A kedves teremtés sírdogált, el volt keseredve. Amikor odaléptem hozzá, elmondta, hogy mi bántja a szívét.Egy rózsára vágyott. Soha azelőtt még nem kapott virágot, és a pusztában a rózsa sajnos nem terem. Ne aggódj, szép leány, válaszoltam. Megszerzem neked a rózsát, mielőtt lemegy a nap. És felpattantam a kerékpáromra, majd visszatekertem a városba, a vasút mellett, a kietlen tájakon át. A városban egy fél óra keresgélés után ráakadtam egy templomkertre, ahol gyönyörű rózsabokor virágzott. Hamar átmásztam a kovácsolt vas kerítésen, és szakajtottam egy szál vörös rózsát. Amint ezzel megvoltam, tekertem is vissza a a sínek mellett, a nagy tölgyfa mellé. A lányt ott találtam, még mindig potyogtak a könnyei. Mikor észrevett a rózsával, a nyakamba ugrott. Hosszan és lágyan csókolt, ajkai olyanok voltak, mint a rózsa szirmai, amit a templom kertjéből szedtem. Átöleltem, és megígértem neki, hogy soha többé nem hagyom el... Ekkor felébredtem

Azóta is keresem ezt a lányt. Tisztán emlékszem az arcára. Keresem az utcákon, az egyetetmen, a faluban, de sehol sem találom.