A Hivatalos Citrompótló Blog

Mindennapi okosságok, zagyvaságok, kultúra

Friss topikok

2009.02.17. 12:40 Caldee

Marian Cozma, ahogy én éltem meg...

12-13 éves koromtól 17 éves koromig versenyszerűen kézilabdáztam a Dabas serdülő, majd ifi csapatában, végül két térdműtét vetett véget pályafutásomnak. Apám annak idején szintén osztotta a zsugákat a dabasi kézicsapatnál, unokabátyám jelenleg is az első osztályban szereplő Tatabányában jobbátlövő, de kereste a kenyerét már Németországban is ezzel a sporttal. Nem egy ismerősömnek, haveromnak az élete a kézilabda és azt hiszem túlzás nélkül kijelenthetem, megvan rá az esély, hogy egyiket-másikat később valamelyik nemzetközi kupában vagy éppen Olimpián láthassam játszani, és majd mondhatom a gyerekemnek, látod te kis pöcs, azzal a fickóval együtt játszottam hajdanán...

A bevezetőt csupán azért tartottam fontosnak, hogy érzékeltessem, van némi kötődés a kézilabdához családon belül. Azon a vasárnapon délben keltem, naplopóhoz méltóan. Apám köszöntött a folyosón, Hallottad-e a hírt? Két Veszprém játékost életveszélyesen megsebesítettek, Marian Cozma-t pedig meggyilkolták vasárnap hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen, egy 20-30 fős társaság... Az első gondolatom és egyben mondatom is az volt, hogy biztosan cigányok voltak, mint később kiderült, pont ráhibáztam. 20-30 fős társaság, késekkel? Emberek, ha nem is mondjátok ki, mindenki tudja, kik tették! Nem mehetünk el szó nélkül, amellett, hogy Marian Cozma halála a pont volt azon a bizinyos i betűn egy régóta tartó társadalmi problémában. Ledőltek a falak, legalábbis szeretném hinni, hogy ledőltek a falak. Ha mégsem, akkor meg is érdemeljük, hogy ezek között a falak között rohadjunk meg. Attól függetlenül, hogy valaki éppen jobb- vagy baloldali, liberális vagy konzervatív, nem ismeri el, hogy létező fogalom a cigánybűnözés, szvsz. vak vagy nem ebben az országban él.

Furcsa, mi? Pont egy román srác halála "kellett" egy ilyen szintű nemzeti egyetértéshez, ez "kellett" ahhoz, hogy legalább pár napig, hétig  magyarok és románok együttérezzenek, egyet gondoljanak és ne egymást szidják, ahogy már-már megszoktuk. Ez "kellett" nekem ahhoz, hogy amikor meglátok egy román rendszámú autót, ne legyen bennem semmilyen ellenérzés, hiszen eszembe jut Marian Cozma... Marian Cozma, megannyi sportszerető srác példaképe, és bár személyesen nem ismertem, miért ne hinném el a hallottakat, vagyis, hogy csupa szív, mosoly és jóindulat volt a 26 éves férfi, aki nyáron akart egybekelni barátnőjével, de már nem fog, mert rosszkor volt, rossz helyen és a férgek megtalálták...Nem teszek különbséget élet és élett között, de a zsigereimben azt érzem, Cozma élete és halála több volt egy egyszerű történetnél.

Vasárnap megnéztem a Veszprém Bajnokok Ligája meccsét, amin ha már testben nem is de lélekben ott volt Cozma, ez még a tv-n keresztül is átjött. Szavakkal leírhatatlan, ahogy a győzelem után 6 ezer ember és a játékosok együtt sírtak és együtt skandálták Cozma nevét. Minden tiszteletem a veszprémi kézilabdásoké, több volt ez, mint egyszerű győzelem. A mérkőzés végén megjelent Cozma képe a kivetítőn és felsírt egy trombita a csarnokban, a játékosok egymásba karolva, a szurkolók pedig meredten állva könnyeztek és tette fel magában valahol mélyen mindenki a kérdést; Miért? Miért történhetett meg mindez és hogyan jutottunk idáig? Kedves Magyarország fel kéne ébredni...Isten tudja csak, mikor sírtam utoljára, de ki kellett mennem a szobából, nem akartam, hogy édesanyám lássa a könnyet a szememben és a fájdalmat az arcomon, apámra még vetettem egy pillantást, akinek szintén könnybe lábadt a szeme.Nem hinném, hogy mindez férfiatlan vagy szégyen lenne.Nyugodjon békében Marian Cozma! "Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod, legyen az álmod szép..."

https://www.youtube.com/watch?v=XDVX0aNk4Qs

https://www.youtube.com/watch?v=hVR8AOwlorw&feature=related

 Ezen belinkelt videók megtekintése pedig mindenki számára kötelező...

Szólj hozzá!

Címkék: veszprém cigánybűnözés, cozma, marian,


A bejegyzés trackback címe:

https://ahogylatjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr87969446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása