2009 június 7-e nem tartozott a legkifogástalanabb napok közé, már ami az időjárást illeti. Már már azt hittem, ránk szakad az ég, amikor kis családommal, amolyan közös programként elindultunk szavazni. A mi szavazókörzetünk szerencsére nem esik messze a házunktól, így csak kicsit áztunk meg. Amint beléptem egykori iskolám kapuján, rögtön megcsapott az a demokratikus hangulat, amit az ember csak ilyenkor érez. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira izgultam. Ezután minden rendben zajlott: aláírás, szavazólap átvétele... aztán irány a fülke!
A fülke már első ránézésre is valami rosszat sejtető, gonoszt rejtő kamrának tűnt. Kicsit megtorpantam-nem, mostmár nincs visszaút-mondtam magamnak, és beléptem. A sárga retro stílusú függöny összezárult mögöttem, és hirtelen leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Mintha az egész világ kifordult volna magából, mintha valami másik dimenzióba lépett volna át a testem. Mire feleszméltem, egy talpig feketébe öltözött, napszemüveges férfi állt előttem. Kérdezni se volt időm, rögtön megszólított:
-Már vártalak-
Ezután hosszasan beszélt a választásokról, amit ide most nem írnék le. Annál lényegesebb az a két kapszula, amit a monológ végén átnyújtott. Választanom kellett. Az egyik piros színű volt(szegfű ízű), a másik narancssárga(narancs ízű). Ekkor az történt, amire ő sem számított. Egy hatalmas jobbossal úgy gyomorba vágtam, hogy kirepült a fülkéből, én pedig visszatértem a valóságba. Ismét előttem volt az asztalka, és a szavazólap. Nem volt már kérdés, hova is tegyem az ikszet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.