Régóta terveztem, hogy elmegyek. Nem az élvezet és nem az örömök miatt. Sokkal inkább a kíváncsiság és a tudásvágy vezérelt. Be kell pillantanom ebbe a világba, mielőtt meghalok-csak ez hajtott előre.
Szabaddá tettem egy estémet, 21:30-kor elindultam, nem szóltam senkinek. Felkerestem a helyet. A szakadt sikátor és a messziről villódzó neon-fények sok mindent elárulnak. Elárulják, hogy megérkeztem. Amíg a bejárathoz érek, azon gondolkozom, hogy a fények ritmustalan villogása a hatás fokozása végett történik, vagy csak az idő vasfoga fogott ki rajtuk. Nincs időm eldönteni, mert egy lépcső kerül a lábam elé, ami a föld szintje alá vezet. Lent a bejáratnál két jól megtermett kidobó vár, és mogorván köszöntenek, ahogy belépek a lengő ajtón. Ez máshol sincs másképp-gondolom magamban. Itt már igen csak izgulok, főleg a kíváncsiság miatt. Az előszoba-nevezzük annak- puritán módon van berendezve, piros és bordó bútorok, kopott függönyök, meg egy pult. Amögött meg egy -a maga módján- csinos hölgy, aki már kedvesebben köszönt, mint a gorillák a kapuban. Odalépek hozzá. Elmondja az árakat. Tudomásul veszem. Itt most a pénz nem számít, fogjuk fel ezt kutató munkának. Elővesz egy katalógust, mondja, hogy válasszak egy lányt. Az egyik fiatalabb nagyon megfog valamiért, őt választom. Bevezetnek egy szobába. Ez már határozottan szebb, mint az előző. Vöröses hangulatvilágítás, nagy baldachinos franciaaágy, képek a falon, valami halk zene valahonnan és kábító illatok. Itt már más világba kerülök. 5, 10, 30, ki tudja hány perc tellik el, és megérkezik a választottam. Szebb mint gondoltam, lengén felöltözött, bájos kis angyal. Odaül az ölembe. Megkérdezem, hogy a beszélgetés benne van-e az óradíjban. Mondja, hogy benne. Nem baj, én egy kicsit szeretnék beszélgetni. Meglepődik, de kellemes ez a meglepettség, leül mellém, és csak néz. Mondom, hogy meséljen magáról. És mesél. Fiatalon került ide, most se túl öreg, minden álma az volt, hogy állatorvos legyen, de az egyetemre nem vették fel, munkát meg nem kapott, a pénz meg gyorsan kellett. Az anyja meghalt, az apja kitagadta, úgyhogy ő itt ragadt. Még mindig szeretné elkezdeni az egyetemet, de nincs mersze-meséli elrévedve. Már-már beleszeretek ebbe a romlott kis virágszálba, aki ugyanolyan ember, mint mi, neki is megvan a maga keresztje. Megtetszem neki, mert én máshogy kezelem, én látom benne a nőt, a lányt. Ami ezután történik, az már nem lényeges, de mégis felemelő, és a legjobb eddigi talán. Először tiszteltem, becsültem, csodáltam egy nőt ennyire. Aztán hirtelen mindennek vége, elbúcsúzunk, sok szerencsét kívánok neki, és arra ébredek, hogy otthon ülök, és rá gondolok egyfolytában. Tudom, hogy többet nem térek vissza. Remélem egyszer majd nála oltatom be a kutyámat.