Utolsó hét a koleszban... Igenám, na de milyen!
Mindenki hazaköltözött már, csak az érettségizők vannak bent. Momentán 9 ember. A máskor zsivallyal telt folyosók most kihaltak, üresek. Ha végigmegy rajtuk az ember, úgy érzi magát mint egy középkategóriás horrorfilm főszereplője. Minden szoba zárva, kivéve 3-at a szinten. Nevelő csak egy, az is a lányoknál. 22:51 az idő, én pedig a máskor oly nehezen megszerezhető nevelői gépen írom ezeket a sorokat. Kicsit olyan érzés ez, mint a Legenda vagyok című filmben. Egy teljes életközösség hagyott itt minket, és tök egyedül bármihez hozzáférhetünk. Akár hajnalig keménypornót futtathatnék ezen a gépen. Egész éjszaka a tanítóképzős csajokat bámulhatnám a tanuló ablakából
Szerdán érettségin. Szarul állok. 22:54 az idő, és ezt az idióta blogot írom. 4 év emlékei tűnnek most fel, 4 évet kell eltemetnem úgy, hogy pénteken kelek fel utoljára ezen a helyen. Mindezt úgy, hogy mások már elmentek, és néhányadmagammal tartom a frontot, mint az ókori tekercseket őrző szerzetesek a hegyekben valamikor a középkor derekán. Mi vagyunk az utolsók. Az utolsók, akik még hagyhatunk itt valami nyomot, utána eltűnünk a süllyesztőben, és elfelejt minket ez a hely, csak a szobák őrzik meg a testünk szagát még egy darabig. (na meg persze pár rongálásunkat és firkálásunkat)
Istenemre mondom, hátborzongatóan csodás érzés!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.