A Hivatalos Citrompótló Blog

Mindennapi okosságok, zagyvaságok, kultúra

Friss topikok

2009.08.09. 00:34 neocitran

Tündér a Tiszánál

Tündért látni sem mindennapi, és korántsem egyszerű dolog. Angyallal való találkozásunkról korábban már írtam(zöldkabátos lány), az se volt semmi, de ez a mostani még azt is tetézi elég magasan. A tündérek megtalálhatók a legtöbb nép mondáiban , a kelta mitológiában elég kiemelt a szerepük, innen kerültek be aztán a fantasy világokba, filmekbe, stb. Ismertetőjelük, hogy valamilyen természeti elemhez, jelenséghez köthetők. Másik jellemző tulajdonságuk, hogy gyönyörűek, szépen énekelnek, és elég nehéz rájuk találni. Hogy a lelkükben és a fejükben mi rejlik, azt sajnos nem tudja senki. Csábítani, szíveket törni, vagy csak szórakozni akarnak az emberrel, az csakis az ő titkuk.

Én magam egy vízi tündért láttam, éppen a Tiszánál. A vízben fürdött, lágyan dalolt, és halványan ragyogott a Hold fényében. Ki tudja, meddig álhattam ott a parton, percekig, órákig, amikor aztán észrevett. Biztos voltam benne, hogy elmenekül, eltűnik, vízzé válik, vagy valami hasonló. De nem, nem így tett, éppen ellenkezőleg! Kijött hozzám a partra, éjfekete ruháján kicsiny gyémántokként csillogtak a vízcseppek, sötét haja csapzottan omlott a vállára, szeme ragyogott, mint a szentjánosbogarak nem is olyan messze. A tündérek mások, mint az angyalok. Az angyalok nem engedik, hogy érintkezz velük. A tündérek megszerzik a szíved, hogy aztán darabokra törhessék. Hogy mi következett ezután? Nem is emlékszem pontosan, egy csók, vagy több is tán. Egy ölelés és egy fájó búcsú. Tiszavirág éltű volt kapcsolatunk, csak hogy stílusosan fejezzem ki magam. Visszatért a vízbe, ahonnan született, és nem láttam többé.

Szólj hozzá!

Címkék: tisza tündér


A bejegyzés trackback címe:

https://ahogylatjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr291297535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása