Csütörtök, este 11 óra. A 4-es villamoson zötyögünk a srácokkal, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Kőrösi Csona Sándor kollégiumának bulijába tartunk. Egyszer csak megpillantok egy zöld kabátos lányt a szerelvényen. Kb 3 méterre áll tőlünk. Telefonál, és közben mosolyog. Mint a mesékben a tündér, vagy a filmekben a földre szállt angyalok. Szólok Máténak, aztán a többieknek, végül már mindenki őt nézi. Azért imádkozunk, hogy ő is a végállomáson szálljon. Sebtében költünk is egy dalt ("Zöld kabátos lány, ne szállj le a villamosról..."), énekelgetjük. Aztán befutunk a Fehérvári útra, és szép sorjában leszállunk, persze csak a lány után. Mondom Máténak, hogy kérdezze meg tőle, nem jön-e ő is az ELTÉre. Máté megkérdezi, miközben a lány még mindig telefonál, és változatlanul mosolyog. Majd így felel: -Ó, én most jövök buliból, már megyek haza
Kicsit csalódottak leszünk, elénekeljük még párszor a Zöld kabátos lány-t, aztán tovább indulunk. A buli során gyakran eszembe jut az arca, ahogy telefonált, ahogy mosolygott. Hiába, az angyalok már csak ilyenek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.